A Vocational Academy Alapítvány, a Central European Vocational Educational Centre, valamint Tét városának meghívására szeptember 7-11. között 12 erdélyi diák és 3 tanár vendégeskedett az alapítvány balatonszemesi továbbképző központjában.

Élménybeszámoló

a Csíkszenttamási diákok balatoni táborozásáról



A Balatonnál eltöltött 5 nap során a Vocational Academy kísérő tanárának vezetésével ismerkedtünk a környék látnivalóival és túráztunk a tihanyi-félszigeten. A szinte végig kitartó szép időben az üdülő területén és a strandon sokat sportoltunk és természetesen a Balaton vízében is többször megmártóztunk.

Balatonszemesen a Postamúzeum jelentette a legérdekesebb látnivalót számunkra, ahol a postaszolgálat több száz éves múltjával és helyi vonatkozásaival ismerkedhettünk meg a felújított postakocsi állomás épületeiben. A kiállított tárgyak közül néhány, a szolgálatból már kivont postai gépjárműre fel is szállhattunk.

Balatonszárszón a József Attila Emlékház előtt szavaltuk el a költő általunk ismert verseit.

Balatonföldváron a Magaspartról indulva élvezhettük a csodás balatoni panorámát és a Kelta Tanösvényen haladva ismerkedtünk a terület élővilágával és a város nevezetességeivel. A régi villasor és a platánfás parti sétány érintésével jutottunk el a Balatonpart egyik legszebb kikötőjébe. Ezután rövid vártúrát tettünk fejérkő várához, ahol a romok között ismerkedhettünk meg a hely történelmével .

A Tihanyi-félszigeten egy egész napot töltöttünk el. A túra során felkerestük a Belső-tó partján legelő szürkemarha gulyát, az „aranyházat” és a gejzírmező többi érdekes szikla-alakzatát. A „szélmarta sziklákról”, majd az Óház-tetőről gyönyörködtünk a táj szépségében, majd a sziklákba vájt „Barátlakásokat” jártuk be. Ezután kikötő büfésorán pihentük ki a túra fáradalmait. A délután folyamán még futotta az időből egy sétára az Apátság és az Ófalu hangulatos nádfedeles házainak megtekintésére. Kipróbáltuk a híres tihanyi visszhangot és felsétáltunk hazánk egyik legszebb fekvésű kálvária dombjára. Balatonfüreden városnéző séta közben ismerkedtünk meg a nevezetes épületekkel és a fürdőváros történelmével. A Füredi Pantheon emléktábláinak képei, valamint az idézetek felolvasása segítségével emlékeztünk meg az itt megpihent vagy felgyógyult hírességekről.

Fonyódon a Sípos-hegyi Kilátó tetejéről csodálhattuk meg a környező vidék és az északi part szépséges tanúhegyeinek látványát. Hosszú sétát tettünk a hegyoldali sétányon, majd a kikötőben elfogyasztott fagylalt után a török háborúk korában épített és felújított Palánkvárat is felkerestük. Befejezésképpen a rádpusztai ménesbe indultunk, ahol érdeklődve néztük a csárda melletti színvonalas lovasbemutatót, majd megsimogathattuk a szebbnél szebb lovakat.

Az üdülő szakácsa mindig terített asztallal, finom ételekkel várta visszaérkezésünket.

A búcsúestre grillvacsorával és játékos vetélkedővel készültek a vendéglátóink. Utóbbin - melynek témáját az itt töltött napok során megismertek alkották - az izgalmakon kívül a vidámság is főszerepet kapott. Búcsúzóul Tét város önkormányzata és a Vocational Academy Alapítvány ajándékcsomaggal köszöntötte csapatunkat.

Mindannyian elmondhatjuk: az itt eltöltött napok során a környező vidék természeti és kultúrtörténeti látnivalóit megismerve, élményekben gazdagon hazaérkezve gondolhatunk vissza a Balatonon eltöltött szép napokra!

Köszönjük!





Lap tetejére







Hírek