Adventi gyertyagyújtás


A város már teljes díszben áll. A Baross utcán lassan kigyúlnak a karácsonyi fények. Az utcákat vásárlók serege tölti be, és lázas, feszült készülődés telepszik az emberekre. Hamarosan elérkezik Advent első vasárnapja.

Az ünnepvárás sejtelmes, izgalmakkal, várakozásokkal teli napjai a gyerekek és felnőttek számára is valami mást, valami rendkívülit jelentenek.

Ez alkalomból idén is megrendeztük diákjainknak az Adventi játszóházat.

A délutánt az ének-karosok dala és a versmondók által elszavalt versek nyitották meg, majd meggyújtottuk az Adventi koszorú első gyertyáját.

Ezt követően a vállalkozó kedvű gyerekek, és szülők próbára tehették kézügyességüket.



A választék bőséges volt: mézeskalács díszítés, origami mikulás és csizma, csipesz csillag és hóember, angyalkás karácsonyi üdvözlőlap, üvegmatricával készült karácsonyi kép, kis cserép rénszarvas.

Jó érzés volt diákjainkkal együtt átélni a karácsonyi készülődés örömét.

Végül ezúton is köszönjük az ének- karosok, a versmondók lelkes felkészülését, valamint a szülők, és a tanítók munkáját.

A program sorozatnak azonban még közel sincs vége.

Jövő héten ismét egy játszóházra hívjuk a diákokat, közeledik ugyanis Szent Miklós napja.

A Mikulás manóinak segítségével részt vehetnek a gyerekek egy fergeteges vetélkedőn, majd bulizhatnak egy jót. Lesz karaoke, tombola, seprűtánc, és sok minden más. Valamikor a délután folyamán megérkezik hozzánk a Mikulás is az ajándékokkal.

Nagy szeretettel várunk minden diákot, és szülőt!


     




Oldal tetejére







Vocational Hét
Híreink
Tanáraink
Diákjaink
Versenyek
HEFOP
Dokumentumaink
Galéria
Kunszigeti Tagiskola
English page