 BUMM A VOCIBAN!

Intézményünk rendhagyó módon szervezte meg idén is a Junior Achievment Magyarország Kft-vel karöltve a BUsiness Ma Mindenkinek – röviden BUMM – rendezvényt, amely keretében sikeres üzletemberek meséltek szakmai életútjukról és sikereikről a pályaválasztás előtt álló diákok számára. Külön öröm volt számunkra, hogy nem csupán saját diákjaink, hanem több győri szakközépiskola, mint a Deák, a Pálffy, a Baross és a Szabadhegyi Közoktatási Központ diákjai is részt vettek a rendezvényen.
Meghívott vendégeink, Peresztegi Zoltán a Google volt magyarországi vezérigazgatója, Kátai Szabolcs az Informatikai Vállalkozások Szövetségének igazgatója, valamint Koltányi Gergely a Magyar EU Fejlesztési Igazgatóság Tanácsától, élvezetes és érdekes előadásokkal vezették be a diákokat az informatika világába, és az ott rejlő lehetőségekbe.
A diákok számára nagyon fontos, hogy már tapasztalat, sikereket elért szakemberektől hallják mindazt, hogy érdemes tanulni, nyelveket beszélni, hogy tudjanak majd érvényesülni a munkaerőpiacon. Nem utolsósorban az előadók személyének köszönhetően találnak maguknak a diákok példaképet és elérendő célt, amiért küzdeni akarnak.
Néhány észrevétel a diákok szemszögéből:
„Igazán hasznos információkkal szolgáltak, melyek segítségével rendszerezni tudtam a pályaválasztásról alkotott képem.”
„Érdekességekről beszéltek egy kis humorral fűszerezve.”
„Szeretnék egyszer én is ilyen profi, és könnyed lenni a szakmámban, ahol dolgozni fogok.”



|