Remekeltek a Vokisok a Pálffy iskola idegen nyelvi versenyén!

Március 6-án három diákunk, Gecsei Paméla és Néher Zoltán 12. évfolyamon, míg Kövesdi Kamilla 11. évfolyamon képviselte iskolánkat az idén nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő megyei angol nyelvi versenyen. Ahogy Leszkovich György, a versenyt rendező Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola igazgatója elmondta, az idegen nyelvi versenyek fontosságát s egyben a verseny népszerűségét is jelzi, hogy a megyéből angol illetve német nyelven közel 300-an indultak az írásbeli fordulón. Innen már csak a legjobb 90 tanuló jutott tovább a szóbeli fordulóra, ahol az emelt szintű érettségi feladattípusain mérettettek meg a diákok.

 

Így még nagyon büszkeséggel tölt el bennünket diákjaink eredményessége:

 

12. évfolyam:                   Néher Zoltán                      1. helyezés

 

                                       Gecsei Paméla                    3. helyezés

 

 

11. évfolyam:                   Kövesdi Kamilla                 2. helyezés

 

 

 

Gratulálunk Kamillának, Pamélának és Zoltánnak az elért eredményekhez, és további sikereket kívánunk!

 

Szabó Krisztina

 

nyelvtanár

 







Híreink
V. Regionális Üzleti Esettanulmány Verseny
Tanáraink
Diákjaink
Büszkeségeink
Pályázatok, projektek
Médiafigyelő
Dokumentumaink
Befizetések
Felvételizőknek
Érettségizetteknek
Remekeltek a Vokisok a Pálffy iskola idegen nyelvi versenyén!
English page