“Szeretnék olyat tenni, - ó csak egyszer!
miről meglelt fiára ismer
sok egyszerű, távoli rokonom!
S míg tettemet emlegetik,
s komoly szavakkal nevezgetnek engem,
ők dicsekednek, büszkén, énhelyettem:
' közülünk származik!' ”
(Váci Mihály)


A Vocational Academy Diákotthona

 - avagy a kollégisták második otthona -


A Vocational Academy Alapítvány Diákotthona a 2001 augusztus 31-i kapunyitása óta biztosít otthont nyújtó szolgáltatást beiratkozott kollégistái számára, ahol szintenként elkülönítve, 4 ágyas szobákban kerülnek elhelyezésre a fiúk és a lányok. A 72 férőhelyes intézményben a tanulók szüleiktől távol élnek egy olyan speciális pedagógiai közegben, melyben minden lehetőséget fel kell használni annak érdekében, hogy a tanulók személyiségfejlődését, társadalmi beilleszkedését, tanulmányaik sikeres elvégzését segítsük.

 A Diákotthoni ellátás térítésmentes, állami normatívából működik – költséghozzájárulást csak kollégium által biztosított (napi háromszori) étkezés ellenében fizetnek lakóink.

 A diákotthoni élet nem más, mint sok középiskolás korú fiatal társas együttélése a diákévek alatt. Ezek a fiatalok e néhány év alatt jelentős testi, lelki, érzelmi és értelmi fejlődésen mennek keresztül. Fejlődésük irányát és gyorsaságát nagy mértékben befolyásolja a diákotthon irányultsága és szellemisége, hiszen ugyanazok a diákévek eltelhetnek gyermekmegőrzőként funkcionáló, de akár lüktető, embert kiteljesítő felfogásban működtetett intézményként is. Diákotthonunk speciális jellegű intézmény, mely elsősorban a két tanítási nyelvű anyaiskola kollégiumi ellátást igénylő diákjai számára létrehozott egység, azonban befogadó intézményként biztos hátteret nyújt valamennyi felvételt nyert kollégista számára, akik középiskolai éveiket töltik városunkban. Programunk szervezésekor igazodunk az anyaintézmény napi munkájához; a folyamatos ügyelet mellett mindennapos tevékenységeink közt megtalálható a tanulószobai foglalkozás, a felzárkóztatás, korrepetálás és tehetséggondozás, a szabadon választható foglalkozás és a tematizált csoportos foglalkozás is. Mindemellett természetesen jut idő a kimenőre, az egyéni foglalkozásra, és a szabadidőre is; barátságok, szerelmek szövődnek…

A tanulással összefüggő és a szabadidős tevékenységek szervezésénél és lebonyolításánál fontos feladatunknak tekintjük, hogy tanulóink ne csak passzív befogadók legyenek, hanem önállóságukat fejlesztve öntevékenyen vegyenek részt a foglalkozásokon.

 A nevelés – így a diákotthoni nevelés – iránti társadalmi elvárásoknak megfelelően az a célunk, hogy diákjaink olyan tudással, képességekkel, jellemvonásokkal rendelkezzenek, amelyek biztosítják számukra az eredményes továbbtanulást, a sikeres életvezetést, az egyént és a közösséget építeni tudó és akaró magatartást.

 A Diákotthonban a pedagógiai munka alanya és középpontja a gyermek, így közös sikerünk záloga a hiteles pedagógiai felkészültség és hivatástudat, a kölcsönös tisztelet és bizalom, a demokrácia és humanizmus; ehhez a fiatalos, lendületes partnerszemléletű nevelőtestület nyújt szakmai hátteret.







Munkatársaink
Diákjaink
Elérhetőségek
Tevékenységi rendszer
Dokumentumaink
Galéria
Saját kútfőből
English page